"J. D. Salinger tíz évig írta, majd haláláig keserülte a Rozsban a fogó-t. A könyv megjelenése előtt második világháborús veterán volt, poszttraumásstressz szindrómával; a háború után mást se keresett, mint sebzett pszichéjének gyógyírját. A "gimis srác"-ról szóló regény hatalmas sikere mítoszt szült: Salinger, akárcsak Holden, érzékeny mimóza, túl jó erre a világra. Ezek után egész életében sikertelenül békítgette önnön két szögesen ellentétes verzióját: a mítoszt és a valóságot. A Rozsban a fogó-ból több mint 65 millió példány fogyott, és továbbra is évente több mint félmillió fogy; nemzedékek számára meghatározó mű, maradandó amerikai kamasz-totem. Salinger karcsú életművének - négy rövid könyvének - kulturális súlya, hordereje szinte páratlan a modern irodalomban. A kritikusok és a köz fél évszázados játszmája, hogy az emberben a műve révén olvassanak, az embert ugyanis nem lehetett szóra bírni. Salinger epikai alteregó-telitalálata, megszállottan őrzött magánszférája, bevehetetlen bunkere - makacsul közre nem bocsátott írásainak tetemes titkos tárháza - megközelíthetetlen legendává terebélyesedett. Salinger rendkívül bonyolult, mélyen ellentmondásos személyiség volt. Valótlanság - hiába sulykolták nekünk -, hogy életéből az utolsó ötvenöt évet visszavonultságban töltötte; nagy utazásokat tett, sok viszonya, életre szóló barátsága szövődött, falta a tömegkultúrát, sűrűn példázta sok tekintetben mindazt, amit írásaiban bírált. Dehogy volt ő remete, állandó párbeszédet folytatott a világgal, hogy remetehírét erősítse. Magánszférát akart igazából, de a remeteséggel járó írói hallgatás idővel ugyanolyan védjegye lett személyének, mint a Rozsban a fogó. Sokat elemezték már, milyen nehéz lehetett Salingernek a mítosz árnyékában élni és dolgozni, amit kár tagadni; mi bemutatjuk, ő maga is mennyire gerjesztette nagy átéléssel ezt a mítoszt. Három célt tűztünk magunk elé: hogy megtudjuk, Salinger miért hagyott fel a publikálással; miért vált köddé; és min dolgozott haláláig, negyvenöt éven át. Kilenc év alatt, öt kontinensen, több mint kétszáz személlyel készítettünk interjúkat, közülük addig sokan nem voltak kaphatók nyilatkozatra, a mi kérésünknek azonban mind készséggel tettek eleget. Szándékunk, hogy sokrétűen mutassuk meg Salingert, a számára életre szóló kötődést jelentő második világháborús elhárító ügynöktársak, a szerelmek, barátok, gondviselők, diáktársak, valamint a szerkesztői, a kiadói, a New Yorker-es kollégái, rajongói, ócsárlói és még sok jelentős személyiség személyes vallomásával arról, hogyan hatott életükre, munkájukra, nagy általánosságban a kultúrára.